Kedves Olvasóim!
Nem kell megijedni, nem tért vissza a politika színpadára a zseniális kisgazda, és ez nem egy politikai okfejtés lesz, hanem megint arra adom a fejem, hogy magyar focival foglalkozzak. Magam sem hiszem el, hogy ezen a héten másodszor, de ez mellett sem mehetek el szó nélkül.
Nézem a TV újságot, látom benne, hogy ma lesz a nagy rangadó, a Felcsút-Ferencváros. Gondoltam megnézem, hisz hétvégén Viktor csapatát láthattam személyesen is, és nem mutattak rossz játékot, gondoltam jó kis esti szórakozás lesz. Hát lett is, rendkívül jót szórakoztam, amennyiben azt vesszük alapul, hogy sírva vigad a magyar. Nem hittem a szememnek a játékot látva, hogy ugyanazon nemzet fiai játszottak Székesfehérváron is, amely náció játékosai megverték az olaszokat és a bosnyákokat. Nem kertelek, a játék egyszerűen szar, a színvonal pocsék volt. Nem hiszem, hogy túlzok azzal, ha kijelentem, hogy a meccsen 90 perc alatt nem történt az ég egy adta világon semmi, ami a szép kategóriába sorolható. Kiemelhetném azt, hogy Lipcsei milyen fantasztikusan játszott és mekkora remek labdát adott Ndjodónak, és mekkora fantasztikus világraszóló kötény gólt rúgott a kameruni támadó. De nem így történt, köze nem volt ehhez az eseményeknek. Hatalmas malaccal passzol Lipa és hihetetlen lúzer, szerencsés gólt lőtt a Fradi. Méltathatnám tovább a nagy csapatkapitányt, milyen remekül játszott, ehelyett inkább elmondom, hogy ha Ronaldinho Fradi mezben lett volna a pályán, akkor csak pontrúgásból 6-ot akasztott volna a Felcsútnak és még akkor is leszúrja az edző, hogy ennyi szabadrúgásból ez kevés barátom. Ugye nem mindenki születik kapafoggal, így a nagy cséká kb. 36 lehetőségből pontosan annyiszor talált be amennyi a mezszáma mínusz hat, így teljesítménye is a szememben ennyi. Mentségére, hogy a labdák javát belőtte volna, ha a kapu felett lett volna még egy, de lehet, hogy született volna így egypár léc is.
A játék is lüktetett, Felcsút hozza ki a labdát, majd középpályán elveszíti, jöhet a Fradi, majd a tizenhatos előterében felrúgnak egy zöld-fehért, az ennek folyományából született lehetőségekről pedig már beszéltem. Ez gyönyörűen így ment 90 percig. Izgi volt. Így gondolta ezt országos cimbim Urbán Flóri is (aki megfogadta tanácsomat és mackóban jelent ezúttal meg), de ő nem bírta cérnával, így gyönyörűen elkezdte anyázni a bírót, aki ezt azzal honorálta, hogy megmutatta neki hol van a lelátó, piros lap az edzőnek. Azért ez se gyenge. Néha, nagyon néha mikor neadjisten eljutottak a csapatok a kapuig, akkor is olyan profizmussal nem találták el a kaput, hogy azt tanítani sem lehetne jobban.
A lelátó is megér néhány szót. Az agyonreklámozott derbin helyet foglaló nézősereg, mind a 12-en kitettek magukért. Egy bácsi egy hónapot késve folyamatosan „ria ria hungária” bekiabálással zavarta a játékosokat az összpontosításban. Sikerrel. Amúgy a meglepően kevés számú anyázástól eltekintve, akár egy zártkapus meccs is lehetett volna. Ha a helyi műsorközlő barátom pontosan egy felessel kevesebbet dobott volna be, akkor az én szórakozásom sem lett volna teljes. Köszönet ezért neki! A kedves úriember biztosan remek ipari gépkezelő lehet, de hogy beszélni nem tud az fix.
Azért annyi elmondható, hogy fejlődött Flóri hál’isten, mert most nem kapott annyit aktuális csapata, mint a legutóbbi Ferencváros elleni fellépésén. Ezért mindenképp dicséret illeti őt. Azért már kevésbé, hogy játék fele annyira sem volt jelen a pályán, mint pár nappal ezelőtt a Hali ellen. Pedig szerintem egy Hali-Fradi meccsen szoros küzdelemben az előbbi hagyná el győztesen a pályát. A budapesti csapat játékának színvonala 3 éve alatt akkorát esett, mint az eső! A rekordbajnok, az idol, az istenített csapat. Hihetetlen! Ilyen játékkal komoly gond lehet még az NB2-ben is. Mikor az ember már azt hiszi, hogy kint van a magyar foci a jó mély gödörből, akkor megmutatnak neki egy ilyet, és rádöbben, van itt még tennivaló gazdagon. De ezek után megnézni egy átlag alatti olasz bajnokit is igazi orgazmusszerű élményt jelent.
